Fonyód a
Balaton déli partján
található kisváros
Somogy megyében. A települést a Sipos-hegy és a Vár-hegy kiemelkedő
domboldalai, lejtői teszik jellegzetessé, amelyekről
csodálatos
panoráma nyílik a környékre, a Balatonra.
Fonyód nemcsak kitűnő fürdőváros, hanem
balatoni kikötőváros is, a
menetrendszerinti hajójáratok májustól szeptember végéig több ezer
vendéget szállítanak át az északi partra.
Nézze meg
Fonyód nevezetességeit, fedezze
fel a kisvárost, kiránduljon
Fonyódon.
Emberpár
szobor ( Fonyód móló )

A Balaton parton, a móló mellett áll Kiss
István szobrászművész alkotta kettős akt -
Emberpár
című
- szobra, amely mára Fonyód egyik jelképévé vált.
A szobrot 1960-ban állították.
A fonyódi móló 1897-ben készült Scholcz Gyula tervei alapján, a móló
többszöri átépítés és felújítás után nyerte el mai végleges formáját és
464 m hosszával a Balaton leghosszabb mólója.
^
Palánkvár -
Fácános ( Fonyód, Szent István u. )

A középkori palánkvár nyomait, a sáncok,
vizesárkok maradványait a
Szent István útról tudjuk megközelíteni.
Az 1500-as évek közepén - a
törökvész idején -
Palonai Magyar Bálint
a település templomát
megerősítette, vizes árkokkal körülvette és a palánkvárból verte vissza
a törökök ostromait. A várat csak halála után (1571-ben) tudták a
törökök elfoglalni.
A várban minden évben megrendezik a
Fonyódi
Várjátékokat.
^
Présház
( Fonyód, Lenke u.21. )

A ~ 200 éves
Présház
Fonyód műemlék jellegű épülete. A
Palánkvár
mellett a lenke utcai Présházat a Lengyel család építette az 1800-as
években a szőlőbirtok ill. a szüret kiszolgálására. A présház ma
étteremként működik.
A szőlőprés gerendájában a következő gondolat olvasható:
"Anno 1833. A szőlő három gyümölcsöt terem. Az első gyönyörűség, a
második részegség, a harmadik bánat."
^
Valkó
kilátó ( Fonyód, József u. )

A József utcai szerpentinen felfelé haladva
találjuk a
Valkó kilátót, ahonnan, mint
egy teraszon állva csodálhatjuk
meg az elénk táruló Balatoni panorámát. Ha
Fonyódon
jár sétáljon fel a szerpentinen és nézze meg a csodás panorámát.
A kilátónál a szerpentin és a Sipos hegy lábánál találhatjuk a fonyódi
sportpályát.
^
Kripta-villa
( Fonyód, József u.16. )

Közvetlenül a Valkó kilátó után áll "
Az
örök
szerelem háza" ,
amelyben -
a
legenda szerint -
ha
a nászágy felett egy leány és egy fiú megfogja egymás kezét, akkor
szerelmük örökké tart.
Az épületet 1940-ben Cserna
Sándor pécsi építőmester tervezte mediterrán stílusban, Abrudbányay
Ödön erdélyi származású pécsi gyógyszerész részére.
^
Sipos-hegyi
kilátó ( Fonyód, Sipos hegy )
A kilátót a Sipos erdőn keresztül gyalogosan célszerű megközelíteni.
Az 1987-ben épült 15 m magas
kilátót
első sorba nem turisztikai céllal
építették, hanem a postai távközlés korszerűbb megvalósítása érdekében.
A Sipos-hegy (207m) tetején lévő kilátóból egyedülálló panoráma tárul a
nézelődők elé. Tiszta időben szinte az egész Balaton teljes
hosszában megfigyelhető, a Keszthelyi öböltől egészen Balatonkeneséig.
^
Szaplonczay
sétány
A sétányon találjuk Bélatelep alapítójának, Szaplonczay
Manónak az emlékoszlopát, valamin gróf Zichy Bélának az
emléktábláját, aki Bélatelep névadója volt.
A sétányon végighaladva egyik oldalon a balatoni villasor a másikon a
Balatoni panorámában gyönyörködhetünk.
^
Balatoni
szél szobor ( Fonyód, Szaplonczay sétány )

Pál Mihály 1987-ben emelt Balatoni szél szobra szintén
a sétány egyik látványossága. 2002-től a szobor
kicsinyített mását kapják a város kitüntetettjei.
^

Több
kirándulási lehetőség
| Vendégkönyv | Képeslap
küldés | Képgaléria
- Fonyód